Az utóbbi hónapokban állandóan fáradtnak éreztem magam. Alig bírtam kikelni az ágyból reggel és este 8-9 körül majd leesett a fejem. Ebéd után pedig kifejezetten szenvedtem, hogy ne aludjak bele a munkába.
Többen azt javasolták nekem, hogy próbáljak fogyni néhány kilót és táplálkozzak egészségesebben. Először azt sem tudtam, hogy fogjak hozzá…
Nekem nem működnek a diéták…
Több irányzatot is kipróbáltam, elkezdtem vadul zöldségeket enni és már-már vegánná váltam. De a fáradékonyság – a napi 4-5 kávé ellenére – csak nem akart múlni, a kilók pedig nagyon óvatosan indultak meg, majd meg is álltak.
Feladtam az egészet és eldöntöttem, hogy nekem nem működnek azok, amik másoknak talán igen.
Ekkor találkoztam Andrea módszerével, de bevallom elég szkeptikus voltam addigra.
Amikor elmondta, hogyan zajlik a mérés, ez az érzés csak még erősebb lett. Egyáltalán nem hittem benne és kicsit sokalltam is ennyit kiadni egy újabb “próbálkozásra”. A környezetemben viszont ott voltak a sikeres példák, akiknek már segített, így csak elszántam magam a lépésre, mondván, ez lesz az utolsó, bárhogy alakul.
Már az első órában olyan dolgokat tudtam meg, amit azelőtt soha nem hallottam, pedig még a mérés el sem kezdődött. Kezdtem úgy érezni, hogy jó helyen vagyok és hogy Andrea nagyon sokat tud erről a területről.
Lemondások helyett egy tartható rendszer
Egész más megvilágításba helyezett dolgokat és azt éreztem, hogy nem lemondások és sanyargatás következik, hanem egy élhető szokás, amiről nem kell visszaállnom később azért, hogy néha valami jót is egyek. A mérés csak megerősítette a hallottakat és egy elképesztően precíz listát és leírást kaptam arról, mit hogy kell csinálnom ezentúl. Ami a legjobban megdöbbentett, hogy 40 éves koromig még csak nem is hallottam olyan dolgokat, ami Andreánál 3 nap alatt bizonyosságot is nyert.
3 nap kellett ahhoz, hogy visszakapjam a régi energiám és reggeltől estig pörögjek.
Kényelmesen kelek 6-kor és este 10-11-ig is tudok dolgozni, ha szükséges. Ha nem, akkor több idő marad minden másra. És ez még csak a kezdet volt. A következő hetek megmutatták, mennyire rosszul gondolkoztam eddig az egészséges táplálkozásról és hogy mennyire nem szabad bedőlni a sémáknak. Az én speciális étrendemmel tökéletesen tudtam azonosulni és – tudom hihetetlen lesz – de alig bírtam megenni a meghatározott adagokat.
„Alig bírtam megenni a meghatározott adagokat!”
Jókat eszem és toppon érzem magam.
Könnyű betartani és mindig jóllakott vagyok. 10 kilót fogytam anélkül, hogy “fogyóztam” volna. Egyszerűen csak azt eszem és annyit, amennyi nekem való, amennyit pontosan beállítottunk, személyre szabottan nekem Andreával.
A saját sikereim után azonnal elhoztam a kisfiam is, aki elkezdett kamaszodni és hízni ezzel együtt. Ezt pillanatok alatt megállítottuk és visszafordítottuk Andreával és most ő is egészségesen, ideálisan növekszik.
Rendkívül hálás vagyok, hogy meggyőzött és kicsit dühös is vagyok a világra, mennyi sületlenséggel tömik a fogyni vágyók agyát, amikor itt a megfelelő módszer. Azóta több ismerősömnek ajánlottam és nem láttam még eredménytelen “esetet”. Köszönöm Andrea, nagyon sok sikert kívánok a munkádban!
Temesvári Richárd
online marketing diagnoszta, tanácsadó, tréner
Vác
websiker-ugynokseg.hu
Tapasztald meg Te is a személyre szabott étrend hatását!
Szeretnéd Te is visszakapni a régi önmagad, újra energikusan, kiegyensúlyozottan élni, tudni, hogy pontosan mire van szüksége a szervezetednek… elérni az ideális súlyod úgy, hogy közben finomakat eszel?
Akkor jelentkezz be hozzám egy anyagcseretípus mérésre és összeállítom a Te személyre szabott étrendedet is!
További információk és jelentkezés itt:
Én is ezt szeretném!